Eredményeink
20230415_165802.jpg

SZANATI MÁTÉ KÖTÖTTFOGÁSBAN IS MAGYAR BAJNOK!

Iskolánk tanulója két hónappal a szabadfogású bajnoki címe után kötöttfogásban is magyar bajnoki címet ünnepelhetett.
Kaposváron azok a birkózók léphettek szőnyegre, akik a területi döntőkről továbbjutottak. A 35 kg-os súlycsoportban 16 versenyző mérlegelt. Az első mérkőzésen mogyoródi ellenfelét 7:0-as győzelemmel, majd ezt követően ceglédi vetélytársát technikai fölénnyel verte. Az elődöntőben a budapesti Közép-Magyarország bajnokot 7:1-es pontozással győzte le. A döntőben pedig az egri Kelet-Magyarország bajnok ellen szoros csatában 3:2-re nyert. Ezek az aranyérmek azért is különösen értékesek, mert korcsoportjában első éves, fiatalabb versenyzőként nyerte őket. Máté versenyszezonja az idei tanévre véget ért, de az edzések tovább folytatódnak, amivel megkezdődik a felkészülés az őszi diákolimpiára.
Máté a Zalaegerszegi Birkózó SE versenyzője, akit Gerencsér Zoltán edző készített fel.
2023.05.15 09:29

IMG_20230404_095714.jpg

Kitűnő helyezések az Országos Lotz János szövegértési és helyesírási versenyen

Iskolánk tanulói sikeresen szerepeltek az Országos Lotz János szövegértési és helyesírási verseny megyei fordulóján.
Pete Hanna (4.a) 1. helyezést, Hedli Hanna (4.a) 2. helyezést, Galambos Petra (4.a) 3. helyezést, Frankovics Eszter (7.a) 2. helyezést és Takács Lőrinc (7.b) 3. helyezést ért el.

Gratulálunk diákjainknak és a felkészítő pedagógusoknak (Fitos Edit, Mihály Orsolya Katalin és Lovas-Bán Júlia)!
2023.05.15 09:29

1680185931668.jpg

ANYANYELVI SIKEREK

A Landorhegyi Sportiskolai Általános Iskola által szervezett Pais anyanyelvi versenyen iskolánkat hat tanuló képviselte: Hedli Hanna, Pete Hanna (4.a); Burján Adél, Mihály Adél (6.a); Fókás Vilmos, Frankovics Eszter (7.a). Mindhárom életkori kategóriában sikeresen szerepeltek tanulóink, így iskolánk elnyerte a PAIS EMLÉKSERLEGET.

- Pete Hanna a 4. osztályosok között II. helyezést ért el, illetve megszerezte a "Legjobb helyesíró" címet is.
- Burján Adél az 5-6. osztályosok kategóriájában II. helyezett lett.
- Frankovics Eszter a 7-8. osztályosok között szintén II. helyezést szerzett.

Büszkék vagyunk rátok!

(Felkészítők: Fitos Edit, Hábencius Ivett, Mihály Orsolya Katalin)
2023.05.15 09:28

Regő.jpg

Harmadik helyezés a városi szavalóversenyen

Pallós Regő Lóránt, iskolánk 4.b osztályos tanulója a városi szavalóversenyen 3.helyezést ért el.
Szép volt Regő! Gratulálunk.
2023.05.15 09:28

2a.jpg

"Üveggolyókkal játszom"

Landorhegyi Általános Iskolában megrendezett „Üveggolyókkal játszom” – irodalmi vetélkedőn részt vevő csapatoknak Fésűs Éva: Nyúl a cilinderben című vidám meséjével kellett megismerkedniük. Kemény küzdelemben a 2.a osztály csapata III., a 2.b osztály tanulói IV. helyezést értek el.

Csapattagok
- 2.a: Burján András, Fitos-Bíborka Anna, Mihály Hanga, Nagy Luca
- 2.b: Baksa Hunor, Bogdán Richárd Krisztián, Erdei Alex, Kőhalmi László

Gratulálunk!
2023.05.15 09:28

IV_kcs.jpg

Röplabda Vármegyei Diákolimpia

Iskolánk három csapattal indult a Röplabda Vármegyei Diákolimpián. Az izgalmas mérkőzéseket a saját, felújított tornatermünkben játszhattuk le az ellenfél csapatokkal szemben. A legkisebb lányok bronzérmet, a fiatal fiúk és a tapasztaltabb lányok ezüstöt nyertek és ezzel továbbjutottak az országos selejtezőre.

A IV. korcsoportos, továbbjutó lány csapat tagjai: Osvald Maja, Puplics Réka Luca, Farkas Réka, Szűcs Anna, Méhes Lara (első sor)
Vincze Hanna, Káldi Rozina Lilla, Szebeny Péter testnevelő, Nagy Emma, Köröcz Letícia (hátsó sor)



A III. korcsoportos, továbbjutó fiú csapat tagjai: Cajnkó Ádám, Holdampf Levente, Csete Dániel, Horváth-Rashed Marcell, Németh Nimród István (első sor)
Tóth Levente, Tóth Milán, Szebeny Péter testnevelő, Draskovics Márk, Koltai Botond (hátsó sor)



A III. korcsoportos lány csapat tagjai: Sipos Szendi Roberta, Jordán Emili, Novák Flóra, Bezlay Janka Elena, Faragó Emma, Szebeny Péter testnevelő, Nagy Emma, Kaszás Kira Anna, Kincses Panni Júlia, Méhes Lara

2023.05.15 09:28

1679928956821.jpg

2. helyezés a József Attila városi versmondó versenyen

Iskolánk 5.a osztályos tanulója, Vigh Emma 2. helyezést ért el a József Attila városi versmondó versenyen, így továbbjutott a megyei fordulóra.
Gratulálunk! :)
2023.05.15 09:28

IMG_20230327_114540.jpg

Érem a Shotokan karate országos bajnokságon

2023. március 25-én Vácon került megrendezésre az SKI MSZ országos bajnokság, melyen iskolánk tanulója, Reinagli Bence Kumite versenyszámban 3. helyezést ért el.
Gratulálunk!
2023.05.15 09:28

Boczkó_Vencel.jpg

Zrínyi Ilona Matematika Verseny eredmények

A Zrínyi Ilona Matematika Verseny vármegyei fordulóján nagyszerű teljesítményt nyújtottak iskolánk tanulói:

  • Boczkó Vencel 5.a osztályos tanuló 4. helyezést ért el.
  • Glynn–Weisz József 3.b osztályos tanulónk 7. helyezést ért el.

Felkészítők: Pődör Krisztina, Fombhorné Karakai Tünde
Gratulálunk!
2023.05.15 09:28

1.jpg

Futóbajnokság Diakolimpia Megyei Döntő

Nagykanizsán rendezték az Atlétika Mezei Futóbajnokság Diakolimpia Megyei Döntőjét, melyen Iskolánkat 4 tanuló képviselte.
Eredményeink:
  • III. Korcsoport Kiss Eszter 5/a osztályos tanuló 42. Hely
  • III. Korcsoport Ferencz Antal 5/a osztályos tanuló 17. Hely
  • IV. Korcsoport Szücs Borbála 8/a osztályos tanuló 10. Hely
  • IV. Korcsoport Both Bálint 8/a osztályos tanuló 2. Hely 🥈Az Országos Bajnokságra ezzel kvalifikálta magát Bálint Gödöllőre.
Edzők: Zalaegerszegi Atlétikai Szövetség edzői, Testnevelő : Meretei-Simon Beáta
2023.05.15 09:28

1.jpg

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ

Március 19-én Veszprémben rendezték a Torna Diákolimpia országos elődöntőjét, melyről iskolánk tornász lányai idén is nagyszerű eredményekkel térhettek haza.

  • II. Korcsoport B kategória 12 csapatból a lánycsapat I. helyezést ért el. A csapat tagjai: Szabó-Kerkai Hanna, Simon Kata, Dombai Betta, Barabás Bár Ajna, Zorn Anita

  •  Egyéniben ugyancsak I. helyezés Szabó-Kerkai Hanna

  •  Egyéni öszetettben Simán Zsóka 5. helyezést ért el.

Felkészítő: Babos Sándorné Marcsi néni, Anti Dóra

GRATULÁLUNK!
2023.05.15 09:28

sakk.jpg

SAKK DIÁKOLIMPIA

Iskolánk tanulói nagyszerű eredményeket értek el a sakk Diákolimpia megyei fordulójában.

1. korcsoport Szlávecz Fanni (2.a) 3 . helyezés
2. korcsoport Tavasz Hajnalka (2.a) 2. helyezés, Glynn-Weisz József (3.b) 4.helyezés (városi 2. hely)

Gratulálunk, további sok sikert kívánunk tanítványainknak!
2023.05.15 09:28

333026574_201346909169340_8849608589337478523_n.jpg

Ezüstérem a regionális úszóversenyen

Március 4-én és 5-én Veszprémben versenyeztek a ZALACO ZÚK úszói. A szép sikereket elért csapat tagja volt Iskolánk 6.b osztályos tanulója, Balogh Áron, aki ezüstérmet szerzett 400 m gyorsúszásban.
Gratulálunk!
2023.05.15 09:28

Fodor Lili.jpg

FODOR LILI (2.a) arany minősítése

A Lenti Ádám Jenő Művészeti Iskolában, a Vármegyei Furulyás Találkozó és Verseny elnevezésű eseményen Fodor Lili (2.a), a Pálóczi Horváth Ádám Alapfokú Művészeti Iskola növendéke (1. évfolyamon, tanára Horváth Barbara) furulyán előadott darabjaival arany minősítést szerzett.

Gratulálunk a szép teljesítményéhez!
2023.05.15 09:28

IMG_9485-2.JPG

„Tiszán innen, Dunán túl”

A „Tiszán innen, Dunán túl” országos népdaléneklési minősítő verseny Zala vármegyei döntőjén szerepelt tanulóink eredményei:

Kiemelt arany minősítés:
  • 2.a Wagner Aisa
  • 6.a Burján Adél
Arany minősítés:
  • 1.a Kustán Zoé, Fitos Boglárka Panna
  • 2.a Kutai Nóra, Molnár Léna, Szederinda kisegyüttes
  • 3.a Kovács Hanna Borka, Iván Blanka Flóra, Borsos Léda Júlia
  • 4.a Hedli Hanna, Kék pántlika énekegyüttes
  • 6.a Geiger Gréta, Barabás-Bár Zselyke, Egerszegi leánykák kisegyüttes, Zalai pacsirták énekegyüttes
Ezüst minősítés:
  • 4.a Kovács Eszter Száva
  • 5.a Boczkó Vencel

2023.05.15 09:28

20230304_153948.jpg

ARANYÉREM HORVÁTORSZÁGBÓL

Iskolánk tanulója Szanati Máté nemzetközi viadalon is sikeresen teljesített. A horvátországi Koprivnica városában rendezték a kötöttfogású versenyt, amelyen 7 ország 190 birkózója méretette meg magát. Máté a 36 kg-os kategóriában mérlegelt. A Zalaegerszegi Birkózó SE sportolója 4 mérkőzést nyerve lett aranyérmes, ellenfelei között volt szerb bajnok, magyar bajnoki ezüstérmes és horvát birkózó is. Máté a szabadfogású bajnoki címe után az áprilisi kötöttfogású magyar bajnokságra készül és ez az erős nemzetközi verseny jó erőpróba volt az országos bajnokság előtt.
Mátét Gerencsér Zoltán edző készítette fel.
2023.05.15 09:28

IMG_20230301_073118.jpg

„Versbe szőtt tavasz”

„Versbe szőtt tavasz” címmel rendezett versmondó versenyt a József Attila Városi Tagkönyvtár, ahol iskolánkat 12 alsós diák képviselte szép sikerrel. Közülük kiemelkedő teljesítménnyel első helyezést szerzett Osadczuk Nimród 1.a, Fitos Bíborka Anna 2.a és Szabó-Kerkai Hanna 4.a osztályos tanuló. Második helyezést ért el Mihály Hanga 2.a, Borda Bíborka és Nemes Franciska 3.a osztályos tanuló.
A versmondó versenyhez „Kikeletváró” címmel rajzpályázat is társult. Itt szintén remekeltek iskolánk tanulói.
2023.05.15 09:28

image1.jpg

Nemzetközi táncverseny

Táncosaink megkezdték az idei versenyszezont. Elsőként a PressDance nemzetközi táncversenyen mutatkoztak be. A nagylányok csapata arany minősítést szerzett. Az alsó tagozatos versenyzők a dobogó 2. fokára állhattak fel.
A koreográfiákat Hanzsérosné Farsang Ildikó tanárnő készítette.
Gratulálunk!
2023.05.15 09:28

20230218_170151.jpg

ISMÉT MAGYAR BAJNOK LETT SZANATI MÁTÉ

Iskolánk 6.B. osztályos tanulója hétvégén Kaposváron vett részt a Szabadfogású Birkózó Magyar Bajnokságon, ahol már azok a versenyzők léphettek szőnyegre, akik továbbjutottak a területi selejtezőkről.
Máté ESMTK-s és ceglédi ellenfeleit technikai fölénnyel verte, az elődöntőben 7-2-es pontozással nyert a fizikálisan erős kiskunfélegyházi ellenfele ellen. A döntőben FTC-s birkózóval nézett farkasszemet, akivel szemben 15-8-as arányban diadalmaskodott, így elnyerte a magyar bajnok címet. Máté idén korcsoportot és súlycsoportot is váltott. Tavaly 32 kg-ban nyert magyar bajnokságot és diákolimpiát, idén már a 35 kg-os kategóriában versenyez. A korosztályváltás is nehéz az utánpótláskorú birkózóknál, mivel idén még csak első éves, ahol ellenfelei rendre idősebbek nála, ennek ellenére nem talált legyőzőre a rendkívül erős mezőnyben.
Máté a Zalaegerszegi Birkózó SE versenyzője, edzője Gerencsér Zoltán.
2023.05.15 09:28

20230204_173513.jpg

SZANATI MÁTÉ ISMÉT ARANYÉRMES

Elkezdődött a birkózóknál a 2023-as versenyszezon a Szabadfogású Területi Magyar Bajnoksággal.Tavalyi sikerek után Máté egy korosztállyal és súlycsoporttal feljebb lépett, ahol idősebb versenyzőkkel is megméretette magát. A kaposvári viadolon 35 kg-ban minden mérkőzését magabiztos fölénnyel nyerte. Ezzel az eredménnyel kvalifikálta magát az országos döntőre.
A ZBSE versenyzőjét Gerencsér Zoltán edző készítette fel.
2023.05.15 09:28

Borhidi Jordan Gábor 2.b - rajzpályázat.jpg

Siker a „MESÉS MÉHECSKÉK” rajzpályázaton

A Söjtör és Térsége Méhészeinek Egyesülete a KÁRPÁT-MEDENCEI MÉZFESZTIVÁL keretében hirdetett rajzpályázatot. A „MESÉS MÉHECSKÉK” kategóriában Borhidi Jordan Gábor iskolánk 2.b osztályos tanulója különleges rajzával III. helyezést ért el.
Gratulálunk az elért eredményhez!
2023.05.15 09:28

20221214_110525.jpg

BOLYAI MATEMATIKA CSAPATVERSENY

A Bolyai Matematika Csapatverseny körzeti – Zala megyei – fordulójában a Boczkó Vencel, Kiss Eszter Boglárka és Wagner Anna alkotta 5.a-s csapat 2. helyezést ért el. Ezzel a szép eredménnyel bejutottak az országos írásbeli döntőbe, ahol a részt vevő 93 csapatból a 20. helyen végeztek.
Felkészítő tanár: Fombhorné Karakai Tünde

Szeretettel gratulálunk és további sikereket kívánunk nekik!
2023.05.15 09:28

IMG_20221118_090143 (1).jpg

Ganz60 országismereti versenyen díjazott csapataink

Iskolánk tanulói szép eredményeket értek el a Ganz60 megyei országismereti versenyen német és angol nyelvből.
A 6.a osztály Die Deutschprofis csapata (Burján Adél, Geiger Gréta, Huszár Dóra, Huszár Kata, Sorok Zselyke ) 1. helyezést ért el a német nyelv 5-6. évfolyam kategóriában, illetve a 8.b osztály John Cena csapata (Gróf Benjamin, Mórocz Áron, Vincze Bende) a 3. helyen végzett az angol 7-8.évfolyam csoportjában.

Gratulálunk!
2023.05.15 09:28

IMG_20221201_073614.jpg

„Mesés kalandok”

November 26-án rendezték a József Attila Városi Könyvtárban a „Mesés kalandok” városi mesemondó versenyt, ahol iskolánk tanulói remekül szerepeltek.
  • Fitos Boglárka Panna (1. a) 1. helyezés
  • Fitos Bíborka Anna (2. a) 3. helyezés
  • Fekete Dávid (3. b) 3. helyezés
  • Pallós Regő Lóránt (4. b) 2. helyezés és közönség díj

Szeretettel gratulálunk!
2023.05.15 09:28

8a.jpg

ANYANYELVI SIKEREK

A Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny körzeti (Vas/Zala megye) fordulóján iskolánkból három csapat díjazott lett.

4. helyezést ért el a 7.a osztályból: Fókás Vilmos, Frankovics Eszter, Langstadler Lana, Vizler Iván. Felkészítőjük: Mihály Orsolya Katalin.
3. helyezést szerzett a 3.b osztályból Varga Viktória, Kiss Bence, Fekete Dávid és Glynn-Weisz József. Felkészítőjük: Simon Adrienn.
1. helyen végzett a 8.a osztály csapata: Szilágyi Anna, Szücs Borbála, Both Bálint és Kiss-Molnár Gergő. Felkészítőjük: Hábencius Ivett.

A 3.b és 8.a osztály csapata az országos írásbeli döntőbe is bejutott, ahol szintén ügyesen helytálltak tanulóink.
Gratulálunk! :)
2023.05.15 09:28

Közelgő események
2026.
06.19
Utolsó tanítási nap
Eseménynaptár megnyitása...
Belépés
Intézményünk nyitvatartási ideje
7:00-18:00
Pályázataink
Határtalanul logo
Megvalósult Magyarország Kormányának támogatásával
Megvalósult Magyarország Kormányának támogatásával
Bethlen Gábor Alap
Készült a Magyar Kormány Támogatásával
Határtalanul 2018.
(Magyar történelmi és kulturális kincsek nyomában Horvátországban)
- Előkészítő szakasz
- Beszámoló
- Értékelő


Határtalanul 2019.
(Magyar történelmi és kulturális kincsek nyomában Horvátországban)
- Előkészítő szakasz
- Beszámoló
- Értékelő


Határtalanul 2022.
(A magyar múlt és emlékek nyomában a magyar tengermelléken, az Adrián és a magyar jelen Szlavóniában)
- Előkészítő szakasz
- Beszámoló
- Értékelő

Határtalanul 2023.
(A magyar múlt és emlékek nyomában a magyar tengermelléken, az Adrián és a magyar jelen Szlavóniában)
- Előkészítő szakasz
- Beszámoló
- Értékelő

Határtalanul 2024.
(Magyar múlt és emlékek Horvátországban)
- Előkészítő szakasz
- Beszámoló
- Értékelő

Határtalanul 2025.
(Tanulmányi kirándulás Erdélyben)
- Előkészítő szakasz
- Beszámoló
- Értékelő
Határtalanul logo
Break the silence Tanulóink díjnyertes podcastja

Digitális témahét
Aktív Iskola program