Aktuális híreink
IMG_8560.jpg

EGYÉNI SIKER A TÁNCVERSENYEN

2026.03.28-29-én Budapesten rendezték meg a Ritmuscsapatok Országos Versenysorozatának nemzetközi kvalifikációs versenyét. Iskolánkat Péntek Lara 7.a osztályos tanuló képviselte, aki mindkét szólógyakorlatával kvalifikálta magát a zágrábi világbajnokságra, kivívta a „ Gyémánt kártya elismerést ”, ezzel pedig meghívást kapott a Gyémántkupa versenyre is, ahol a legjobb 150 produkció fog versenyezni. Az eredményhirdetés végén még a legtehetségesebb táncos különdíja is Larához került!
Gratulálunk!
2026.04.15 09:44

IMG_20260413_114501.jpg

Lisztes sikerek a Landor-napok versenyén

Március 26-án a Landor-napok keretein belül rendeztek természettudományos tesztversenyt, amelyen iskolánkból a 7. és 8. osztályos diákok vettek részt Kovácsné Gyurkó Valéria tanárnő támogatásával. A megmérettetés célja az volt, hogy a tanulók játékos, ugyanakkor gondolkodtató feladatokon keresztül mérhessék össze tudásukat biológia, földrajz, kémia és fizika tantárgyakból. A diákok nagy érdeklődéssel és kitartással dolgoztak. Minden tanuló értékes tapasztalatokkal gazdagodott, a verseny végén emléklapot kapott.

Kiemelkedő eredményt ért el Galambos Petra 7.a osztályos tanuló, aki 1. helyen végzett a megmérettetésen.

További eredmények 7. évfolyamon: 
Prádli Róbert 4., Kovács Eszter 11., Kiss Márk 12. helyezés

8. évfolyamon 
Németh Xavér 5., Bruszik Benedek 6., Rappersberger Nióbé 10.,
Fehér Marcell 11., Peti Jónás 15. helyezés.

Reméljük, hogy jövőre még többen kedvet kapnak ehhez az izgalmas kihíváshoz!
2026.04.13 13:50

Tuboly_Norka.jpg

🏆 Büszkék vagyunk tanulóinkra! 🏆

Iskolánk diákjai kiemelkedő sikereket értek el a Landorhegyi Általános Iskola által szervezett Pais Dezső emlékére rendezett anyanyelvi versenyen.
6. évfolyamon Tuboly Norka Nóra (6.a), míg 4. évfolyamon Horváth Erik (4.a) I. helyezést értek el, a szintén 4. évfolyamos Kaczor Réka (4.a) III. helyezést szerzett.
Szeretettel gratulálunk nekik ehhez a szép eredményhez, és további sikereket kívánunk! 👏📚

Felkészítő pedagógusok: Bella Lívia, Lovas-Bán Júlia
2026.04.02 10:22

Kellemes húsvéti ünnepeket!

2026.04.01 15:56

IMG_7039.jpg

JÓZSEF ATTILA VERSMONDÓ VERSENY

A március 27-én rendezett József Attila versmondó versenyen három tanuló képviselte iskolánkat: Egedi Hédi Dóra (5.a), Fitos Bíborka Anna (5.a) és Vigh Emma (8.a). A kötelező József Attila-vers mellett egy-egy szabadon választott verset is előadtak tanítványaink. A szakmai zsűri dicsérete, biztató szavai motiválják a gyerekeket a további szereplésekre. Fitos Bíborka Anna 2. helyezést ért el, így a megyei fordulóban is képviselheti iskolánkat.
(Felkészítő tanáruk: Hábencius Ivett)

Szeretettel gratulálunk! Ügyesek voltatok!

https://www.zaol.hu/helyi-kozelet/2026/03/varosi-versmondo-verseny-zalaegerszeg
2026.04.01 08:28

IMG_1708 (1).JPG

LABDARÚGÁS DIÁKOLIMPIA

2026. 03. 31-én rendezték meg a labdarúgás diákolimpia városi fordulóját. Iskolánk 8.a és 8.b osztályos tanulóiból álló csapata szoros mérkőzések és bravúros kapusteljesítmények mellett a 3. helyezést szerezte meg.
A csapat tagjai: Bruszik Benedek, Diós Ádám, Németh Róbert, Fehér Marcell, Koltai Botond, Dormán Ákos, Janiga Huba, Holdampf Levente, Tóth Levente, Tóth Milán

Gratulálunk a csapatnak!
2026.04.01 08:19

IMG_20260319_131902.jpg

Beszámoló az Egészséges Táplálkozás Hete programjairól

Az Egészséges Táplálkozás Hete keretében iskolánkban változatos és élménydús programok várták a diákokat, melyek célja az egészséges életmód népszerűsítése volt. A hét során a tanulók felfedezhették, hogyan lehet az étel egyszerre ízletes és tápláló.
A programok között szerepeltek kvízversenyek, ahol játékos formában tesztelhették tudásukat a táplálkozásról, valamint zöldség- és gyümölcsszobrok készítése, amely kreatív módon mutatta be a friss alapanyagok sokszínűségét. A Vízpróba sorversenyen a diákok mozgás közben is megtanulhatták a megfelelő folyadékfogyasztás fontosságát, miközben a plakátkészítés során vizuálisan is kifejezhették az egészséges életmód üzenetét.
A hét során külön hangsúlyt kapott a vízfogyasztás, ezért a gyerekek figyelmét felhívtuk arra, hogy hozzanak kulacsot, és a nap folyamán igyanak minél több vizet. A reggeli gyalogos vagy kerékpáros iskolába érkezés szintén az egészséges életmód részét képezte.
A szünetekben a folyosókon elhelyezett ugróiskolák játékos mozgási lehetőséget biztosítottak, így a diákok aktívan tölthették a szüneteket, és energiát gyűjthettek a következő órákra.
Az Egészséges Táplálkozás Hete változatos programjai hozzájárultak ahhoz, hogy a diákok játékosan, kreatívan és aktívan tapasztalják meg az egészséges életmód fontosságát.
2026.03.31 08:37

Lotz 1.jpg

Siker a Lotz versenyen

Március 20-án rendezték a Lotz János szövegértési és helyesírási verseny országos döntőjét Bonyhádon. Az iskolai és megyei fordulók után iskolánkból 4 tanuló jutott a döntőbe. A lelkiismeretes felkészülés szép eredményeket hozott, tanítványaink remekül helyt álltak a színvonalas versenyen.

Fehér Marcell, 8. b osztályos tanuló általános iskolai tanulmányai során másodszor kapott meghívást az országos döntő fordulójába. Felkészítője: Hábencius Ivett tanárnő.

A 4. osztályosok között 3 tanuló képviselte iskolánkat. A népes mezőnyben a következő eredmények születtek:
  • Horváth Erik 2. helyezés
  • Kaczor Réka 6. helyezés
  • Kollár Kolos 10. helyezés
Mindhárman a 4. a osztály tanulói. Felkészítőjük: Bella Lívia

Sikerükhöz gratulálunk!
A versenyt a Nemzeti Tehetség Program és Innovációs Minisztérium támogatja.
2026.03.27 16:41

Csokonai 2..jpg

Kiemelkedő eredmények a Csokonai alapműveleti verseny vármegyei döntőjében

A Landor-napok figyelemre méltó rendezvénye volt a Csokonai alapműveleti verseny vármegyei döntője, ahol iskolánk 3. és 4. évfolyamos tanulói kiemelkedő eredményeket értek el.
A versenyzőknek pontosan és rendkívül gyorsan kellett számolniuk ahhoz, hogy a vármegye legjobbjai közé kerülhessenek:

  • Répási Regő Róbert 3.a osztályos tanuló II. helyezés
  • Vadvári Ádám 3.a osztályos tanuló III. helyezés
  • Koós Eliza 3.a osztályos tanuló 14. hely
    Felkészítő pedagógus: Borsós Ágnes

  • Szabó Gergő 4.b osztályos tanuló 4. hely
    Felkészítő pedagógus: Mazzag Orsolya

  • Kaczor Réka 4.a osztályos tanuló 16. hely
    Felkészítő pedagógus: Tüttősiné Gréber Mónika

Gratulálunk a szép eredményekhez!
2026.03.27 17:07

mesíró.jpg

„Az én mesém”

Március 20-án, az Ady iskolában ismét megrendezték „Az én mesém” meseíró és mesemondó versenyt 3. és 4. osztályos tanulóknak.
Mihály Regő, 3. a osztályos tanuló, kedves meséjével és remek előadásával 1. helyezett lett.
Felkészítő: Mónok Zsuzsanna
Bajsz Bíborka 4. a osztályos tanuló Horváth Erik meséjét mondta el. Kustán Zoé osztálytársa, Bognár Aisa meséjét adta elő, a két 4. a osztályos kislány 3. helyezést ért el.
Felkészítő: Bella Lívia
2026.03.26 11:52

001.jpg

"Üveggolyókkal játszom"

A Landor-napok keretén belül iskolánk 2. évfolyamos tanulói részt vettek az "Üveggolyókkal játszom" elnevezésű városi irodalmi vetélkedőn,melyen az előkelő 2. helyezést szerezték meg.
A csapat tagjai:
  • Bejczi Dávid ( 2.a)
  • Varga Sára ( 2.a)
  • Szegedy Anna ( 2.b)
  • Városi Gergő( 2.b)
Felkészítő pedagógusok: Móricz-Takács Eszter, Simon Adrienn

Szívből gratulálunk a nagyszerű eredményhez !
2026.03.26 15:39

Talent Show.jpg

TALENT SHOW

A „Landor-napok” keretein belül, március 24-én rendezték a Landorhegyi iskolában a Talent Show elnevezésű versenyt, német nyelvet tanulók számára. Három kategóriában, négy korcsoportban mérettették meg magukat a megye diákjai. Iskolánkat a 4. a osztály németes csoportja képviselte, „Ich lieb den Frühling” című dal előadásával. Remek éneklésükkel korcsoportjuk 1. helyezettjeként végeztek. Nagyon jól érezte magát a versenyen kis csapatunk, jövőre is dalolunk!
A dal előadását gitárjátékával színesítette Tüttősiné Gréber Mónika tanárnő, a gyerekeket felkészítette Bella Lívia.
2026.03.26 08:06

FELHÍVÁS általános iskolai beiratkozásra

Felhívás
A Zalaegerszegi Tankerületi Központ fenntartásában működő általános iskolákba történő beíratásra
Értesítjük az érintett szülőket, hogy a 2026/2027. tanévre történő általános iskolai beíratásokra az alábbi időpontokban kerül sor:
2026. április 23. (csütörtök) 8:00 órától 17.00 óráig
2026. április 24. (péntek) 8:00 órától 16.00 óráig
Tanköteles, azaz 2020. augusztus 31-ig született gyermekét a szülő köteles a lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerinti illetékes vagy a választott iskola első évfolyamára beíratni.
Az első évfolyamra történő beíratáskor be kell mutatni:
- a gyermek nevére kiállított személyazonosságot igazoló hatósági igazolvány
- a gyermek nevére kiállított lakcímet igazoló hatósági igazolványt (lakcímkártyát),
- állandó bejelentett lakcím hiányában tartózkodási hely, a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező nem magyar állampolgár esetén regisztrációs igazolás vagy tartózkodási kártya/állandó tartózkodási kártya
A felvételről első fokon az iskola igazgatója dönt, elutasítás esetén a Zalaegerszegi Tankerületi Központ igazgatója hivatott a felülbírálati kérelmet elbírálni.
Kajári Attila
Tankerületi igazgató sk.
2026.03.25 13:50

IMG_3205.jpg

Iskolánk tanulói a Torna Diákolimpia Országos Döntőjében

2026. március 21-én került megrendezésre a Torna Diákolimpia Országos Döntője Turán, ahol iskolánk tanulói a II., valamint a III-IV. korcsoportban képviselték intézményünket.

Eredményeink:
III-IV. korcsoport:
- Szabó Kerkai Hanna, 7/a osztályos tanulónk a 17. helyen végzett.
II. korcsoport:
- Csapatunk országos 10. helyen zárta a versenyt. Csapat tagjai: Bognár Aisa 4/a, Kovács Lea Leona 3/a, Pogacsics Kincső 4/a, Bajsz Bíborka 4/a, Kustán Zoé 4/a Balogh Luca 4/a
- Egyéni összetettben Balogh Luca 4/a szintén a 10. helyezést érte el.
Felkészítő: Meretei-Simon Beáta

Gratulálunk a versenyzőknek a szép eredményekhez és a kitartó munkához!
2026.03.24 12:26

IMG_0EFFCD278E4D-1.jpg

Kiváló eredmények a vármegyei diákolimpián

2026. március 17-én Nagykanizsán rendezték a ATLÉTIKA-MEZEI FUTÓBAJNOKSÁG DIÁKOLIMPIA VÁRMEGYEI DÖNTŐT ahol iskolánk tanulói kiváló eredményeket értek el.
- Barabás-Bár Ajna 7.a osztályos tanulónk III. helyezést ért el, ezzel továbbjutott az Országos Döntőre.
- Barabás Bár Vajk 3.a osztályos tanuló 24. helyen végzett 130 indulóból.

Gratulálunk!

Edzők: Góczán Péter, Bruszik Péter, Lackó László
2026.03.23 14:13

IMG20260312110006.jpg

Sikeres szereplés az angol nyelvi versenyen

Sikeresen szerepeltek tanulóink a Petőfi Sándor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola Smarter together elnevezésű angol nyelvi versenyén. Tanulóink három fős csapatokban versenyeztek. Iskolánk 7. évfolyamos csapata 1. helyezést ért el. Elismerés és dicséret illeti a többi csapatunk tagjait is, akik szintén ügyesen helytálltak és értékes tapasztalatokat szereztek. Gratulálunk minden versenyzőnek!
  • 5. osztályos csapat tagjai:
    Antal Dorka, Sőre Benedek, Szegedi Tamás
  • 6. osztályos csapat tagjai:
    Baksa Laura, Kovács Hanna Borka, Tuboly Norka Nóra
  • 7. osztályos csapat tagjai:
    Dalla Zsófia, Hóbor Bendegúz, Kaszás Kira
Felkészítő pedagógus: Lovas-Bán Júlia
2026.03.17 14:16

1773046850726.jpg

Utazás a Világ körül!

A 8. osztályos tanulók Kovácsné Gyurkó Valéria tanárnő vezetésével kontinensek földrajza témakörben kreatív projektmunkával papírdobozokból bőröndöket készítettek. A bőröndök mindegyike egy-egy országot mutat be. Képekkel, rövid ismertetőkkel, zászlókkal és különböző díszítésekkel tették érdekessé munkáikat.
A elkészült bőröndökből az iskola aulájában kiállítást rendeztünk, mely lehetőséget adott arra, hogy a tanulók bemutassák az általuk választott ország kultúráját, nevezetességeit és érdekességeit.
A projekt során a diákok nemcsak új ismereteket szereztek a világról, hanem kreativitásukat és együttműködési készségüket is fejlesztették. A kiállítás nagy érdeklődést váltott ki az iskola tanulói és tanárai körében is.
2026.03.16 09:01

1823.jpg

Petőfi szavalóverseny

Hét tanuló képviselte iskolánkat a március 11-én rendezett Petőfi Sándor városi szavalóversenyen, ahol a kötelező Petőfi vers mellett egy-egy szabadon választott vers előadásával is megmérettették magukat tanítványaink. Hárman közülük díjazásban részesültek:
  • 3. helyezés: Orbán Péter 3.b
    Felkészítő pedagógus: Gróf Tímea
  • 2. helyezés: Fitos Boglárka Panna 4.a
    Felkészítő pedagógus: Bella Lívia
  • 2. helyezés: Varga Hanna 8.b
    Felkészítő pedagógus: Hábencius Ivett
Szép eredményükhöz gratulálunk!
2026.03.16 09:13

DSCN4228.JPG

Megemlékezés az 1484-49-es forradalom és szabadságharcról

Iskolánk 5. évfolyamos tanulói idén is szívhez szóló műsorral emlékeztek meg az 1848–49-es forradalom és szabadságharc hőseiről, eseményeiről. A diákok előadása mindannyiunkat arra int, hogy a történelem nem csupán a múlt része, hanem élő örökség, amelyet a fiatal generációnak kell tovább ápolni.
Köszönjük szépen az ötödikes osztályfőnököknek Csécs Tamásné Németh Évának (5.a) és Órás Eszternek (5.b) a műsor megvalósítását.
2026.03.15 09:34

IMG20260309075318 (2).jpg

SIKER A CHRISTMAS IS ALL AROUND versenyen

Kovács Emma, Salamon Luca és Erdei Alex, iskolánk 5.b osztályos tanulói a HEBE Kft. által meghirdetett országos angolversenyen, csoportos kategóriában 7. helyezést értek el. A feladatlapokat, projektmunkákat kreatívan és ügyesen oldották meg.
Felkészítő pedagógus: Lovas-Bán Júlia

👏Gratulálunk! 🙂
2026.03.13 13:57

IMG_20260311_100302.jpg

Matematika versenyek

A Zrínyi Ilona Matematika verseny vármegyei fordulójának helyezettjei:
- 5. helyezett: Horváth Erik 4. a
- 7. helyezett: Bella Anna 4. a
Felkészítő tanáruk: Tüttősiné Gréber Mónika

Gratulálunk a szép eredményekhez!
2026.03.12 15:16

penz7.jpg

Pénz7

2026. március 2-6. között a 10. PÉNZ7 program valósult meg iskolánkban. Pénzügyi témakörben a pénzügyi biztonság – ennek keretében a digitális biztonság, valamint a biztosítások, vállalkozói témakörben a Gondolkozz és Vállalkozz! – Erőforrások voltak fókuszban.
Tanulóink nagy kedvence: a társasjátéknap szerdán volt terítéken. A 7. évfolyamosok a Vizslaparkban Pénzfutam játék keretein belül próbálhatták ki jártasságukat a pénzügyi világban. Majd a megszerzett tudásukról pénteken egy vetélkedő keretein belül adtak számot.
A jó hangulatról a sulirádióból szóló pénzzel kapcsolatos zeneszámok és a 7.a osztályos tanulók gondoskodtak.

A programok szervezői Fombhorné Karakai Tünde valamint Pődör Krisztina voltak.
2026.03.12 15:01

IMG_1233.JPG

VÁRMEGYEI EZÜST

2026.03.11-én rendezték meg a vármegyei röplabda diákolimpiát, ahol iskolánk szoros küzdelmekben a 2. helyezést szerezte meg, ezzel továbbjutva az országos selejtezőre!
A csapat tagjai: Janiga Huba, Németh Róbert, Holdampf Levente, Cajnkó Ádám, Tóth Milán, Koltai Botond, Tóth Levente, Draskovics Márk
Felkészítők: Tasnádi Renáta és Domokos Ádám
2026.03.12 11:31

versmondók.jpg

"Rímekbe font évszakok"

"Rímekbe font évszakok" címmel rendezett alsó tagozatos diákoknak versmondó versenyt a József Attila Városi Tagkönyvtár. A népes mezőnyben iskolánkat 15 tanuló képviselte. A megmérettetésen 5 tanítványunk díjazásban részesült:
  • Baracskai Johanna 1. a osztályos tanuló 1. helyezett, Böröcz Barnabás 1. b osztályos tanuló 2. helyezett lett.
  • A 3. a osztályból Juhász Rozi 1. Takáts Hanga 2. helyezést ért el.
  • Fitos Boglárka Panna, 4. a osztályos diákunk 2. helyezésben részesült.

Felkészítőik: Varga-Salamon Éva, Simon Veronika, Mónok Zsuzsanna és Bella Lívia
2026.03.11 11:32

unnamed.jpg

Curie Környezetvédelmi Emlékverseny

A levelező fordulók után iskolánk 3 csoportja vett részt a 2026. február 27-én immár 30. alkalommal megrendezett a Curie Tehetséggondozó és Oktatásfejlesztő Alapítvány által meghirdetett Curie Környezetvédelmi Emlékverseny területi döntőjén. A versenyt a Zalaegerszegi Öveges József Általános iskola rendezte meg. A 4.a osztályos tanulók eredményesen szerepeltek, 2.,4. és 7. helyen végeztek. Felkészítőjük Mónok Zsuzsanna
Csapatok tagjai:
  • Bajsz Bíborka, Bognár Aisa, Kustán Zoé
  • Könye Dávid, Kraller Levente Viktor, Osadczuk Nimród
  • Bella Anna, Harang Lili, Kaczor Réka
2026.03.10 14:55

Közelgő események
2026.
06.19
Utolsó tanítási nap
Eseménynaptár megnyitása...
Belépés
Intézményünk nyitvatartási ideje
7:00-18:00
Pályázataink
Határtalanul logo
Megvalósult Magyarország Kormányának támogatásával
Megvalósult Magyarország Kormányának támogatásával
Bethlen Gábor Alap
Készült a Magyar Kormány Támogatásával
Határtalanul 2018.
(Magyar történelmi és kulturális kincsek nyomában Horvátországban)
- Előkészítő szakasz
- Beszámoló
- Értékelő


Határtalanul 2019.
(Magyar történelmi és kulturális kincsek nyomában Horvátországban)
- Előkészítő szakasz
- Beszámoló
- Értékelő


Határtalanul 2022.
(A magyar múlt és emlékek nyomában a magyar tengermelléken, az Adrián és a magyar jelen Szlavóniában)
- Előkészítő szakasz
- Beszámoló
- Értékelő

Határtalanul 2023.
(A magyar múlt és emlékek nyomában a magyar tengermelléken, az Adrián és a magyar jelen Szlavóniában)
- Előkészítő szakasz
- Beszámoló
- Értékelő

Határtalanul 2024.
(Magyar múlt és emlékek Horvátországban)
- Előkészítő szakasz
- Beszámoló
- Értékelő

Határtalanul 2025.
(Tanulmányi kirándulás Erdélyben)
- Előkészítő szakasz
- Beszámoló
- Értékelő
Határtalanul logo
Break the silence Tanulóink díjnyertes podcastja

Digitális témahét
Aktív Iskola program